Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Bondor Béla emlékére

gyertya foto

Megrendülten értesültünk, hogy Bondor Béla nyugalmazott főiskolai adjunktus, a Neveléstudományi Tanszék egykori oktatója, hosszú betegség után 2018 májusában elhunyt.

Sok szállal kötődött a bajai tanítóképzőhöz. Nemcsak tanára, de diákja is volt az akkor még középfokú intézménynek, a bajai tanítóképző utolsó középiskolás osztályában szerezte meg tanítói oklevelét.

Gyakorló évét és tanító pályáját az Akasztó-Ökördi Általános Iskolában kezdte, majd az Akasztói Általános Iskola igazgatóhelyettesének nevezték ki.

Közben levelező tagozaton elvégezte a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-pedagógia szakát.

Rövid ideig Kiskőrösön, a művelődési otthon igazgatójaként dolgozott.

1970-ben elnyerte a bajai III. Béla Gimnázium függetlenített könyvtáros-tanári állását. Itt a könyvtár vezetése mellett magyar nyelv és irodalom tantárgyat is tanított.

1974-ben került pályázat útján a Felsőfokú Tanítóképző Intézet Neveléstudományi Tanszékére, adjunktusi beosztásban.

Nyugdíjazásáig az azóta főiskolává vált intézményben dolgozott.

Munkáját magas szintű szakmaiság és felkészültség jellemezte. Támogatta a hallgatók tudományos diákköri kutatásait, nagy számban patronálta szakdolgozatok elkészítését.

Szívesen vállalt tanulmányi csoportvezetői feladatokat, a hallgatókkal élénk kapcsolatot tartott. Igen sikeresen és a hallgatók érdeklődésétől kísérve vezette a tanórán kívüli pszichológiai gyakorlatokat is.

Szakfolyóiratokban publikált, előadásokat tartott belföldi és külföldi fórumokon, társfőiskolai rendezvényeken. Díjazott oktatói pályázat is fűződik nevéhez. A főiskola társadalmi életében szintén szerepet vállalt (bizottsági tagság, bizottság vezetése, szakszervezeti titkári feladatok, MPT tagság).

Értékes szakmai együttműködést alakított ki a városi szakmai intézményekkel. Eredményes volt közös munkája a bajai kórház gyermekosztályával, ahol a hallgatók pszichológiai gyakorlatot végeztek, a nevelési tanácsadóban pedig pszichológiai gyermekvizsgálatokon vehettek részt.

Oktatói tevékenységéért Kiváló Munkáért, majd Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesült.

Kollégáival való kapcsolatát mindenkor a korrekt, egyenes véleménynyilvánítás mellett a segítőkészség jellemezte.

Nyugdíjazása után is – a lehetőségekhez mérten – szívesen látogatott el főiskolai, tanszéki rendezvényeinkre, ma is emlékezetesek jóízű, sohasem unalmas beszélgetéseink.

Bondor Béla tanár úr, kollégánk emlékét tisztelettel őrizzük. Nyugodjék békében.

Ezúton is részvétünket fejezzük ki családja számára!

 

Az Eötvös József Főiskola vezetői, oktatói, munkatársai

Címkék