Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

FELHÍVÁS A NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ 2018/2019. TANÉVI PÁLYÁZATÁRA

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.), valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendeletben foglaltak alapján, – az oktatásért felelős minisztertől a rektorokra átruházott hatáskörben – pályázatot hirdetek a kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részére a

2018/2019. tanévre szóló

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj elnyerésére

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra pályázhat azon államilag támogatott illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű alapképzésben részt vevő hallgató, aki a jelenlegi vagy korábbi tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett és legalább 55 kreditet szerzett. Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban az intézmény hallgatói közül azok részesülhetnek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetve szakmai területükön vagy közéleti, művészeti, sport - és kulturális területeken kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Pályázni csak a pályázati lap kitöltésével lehet, mely az intézmény részletes értékelésének feltüntetésével és érvényesítésével együtt érvényes. A pályázati lap a Eötvös József Főiskola honlapjáról tölthető le. A pályázat intézményi elbírálásának rendjét, feltételeit az intézmény “A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj adományozásának rendjéről és feltételeiről az Eötvös József Főiskolán“ szabályzata biztosítja, mely ugyancsak elérhető a honlapunkon. A pályázatok elbírálása és rangsorolása a szakok sajátosságainak figyelembe vételével történik. A végső döntésről a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj nyertesei 2018 szeptemberében kapnak értesítést.

A hallgatónak a pályázathoz csatolnia kell a leckekönyv utolsó két félévre vonatkozó oldalainak, valamint azon további dokumentumoknak (TDK, OTDK eredmények dokumentumai, művészeti tevékenység stb.) a hiteles másolatát, amelyek alapján az ösztöndíj elnyerésére pályázik.

Az ösztöndíj folyósítása a 2018/2019. tanévről a következő tanévre nem ütemezhető át.

Amennyiben a hallgatónak a hallgatói jogviszonya az Nftv.-ben meghatározottak szerint megszűnik, vagy szünetel, számára a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj nem folyósítható.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz tíz hónapra szól, melynek összege:

az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 40 000 Ft/hó.

Ösztöndíjban részesíthető a 2017. október 15-ei állapotot rögzítő hallgatói statisztikai jelentés államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben részt vevő hallgatók számának 0,8 %-a, azaz 1 fő.

A pályázatot nem lezárt borítékban a hallgatók a Tanulmányi Csoporthoz nyújtsák be, melynek határideje:

2018. június 29. 12:00 óra

A főiskola Szenátusa a benyújtott pályázatokat rangsorolja és megküldi az Emberi Erőforrások Minisztériumába, legkésőbb 2018. augusztus 1. napjáig.

Az intézmény megkerülésével beküldött egyéni pályázatokat a minisztérium nem bírálja el.

Amennyiben a hallgató a fenti feltételek alapján és az intézményi keretszámon belül jogosult lenne az ösztöndíjra, de intézményi eljárási hiba folytán azt nem nyerte el, jogorvoslati kérelemmel élhet az ide vonatkozó szabályzat alapján.

 

Baja, 2018. május 12.

 

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya

általános rektorhelyettes

 

Kapcsolódó dokumentumok

 

Címkék