Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Gazdálkodási Intézet

Tisztelt Látogató! 

A fiatal és fiatalos bajai közgazdászképzés reményeink szerint a felsőoktatás nehéz helyzetében is kiváló lehetőséget kínál hallgatóinknak. Speciális képzési kínálattal, gyakorlatorientált képzési módszerekkel várjuk a közgazdasági pálya iránt érdeklődőket. A gyakorlatorientált, piaci igényekhez igazodó képzési profilt a helyi vállalkozásokkal, az iparkamarával, pénzintézetekkel, logisztikai szolgáltatókkal, önkormányzatokkal kialakított kapcsolataink támogatják. Számos bácskai vállalkozás kínál kiváló gyakorlati helyet hallgatóink számára.  

Köszönjük, hogy felkereste oldalunkat, reméljük, hogy a közeljövőben hallgatóink vagy együttműködő partnereink körében üdvözölhetjük!

Dr. Póla Péter
intézetigazgató

TÖRTÉNET

Az EJF-en 2002-ben indult az első gazdasági képzés vállalkozásszervező szakon, majd 2006-tól gazdálkodási és menedzsment alapszakra lehet jelentkezni. A képzés fontos jellemzője a gyakorlat-orientáltság, amely nem csak a tantervben jelenik meg hangsúlyosan. A térségi vállalkozókkal kialakított kiváló kapcsolatoknak köszönhetően hallgatóinkat színvonalas szakmai gyakorlati helyek várják. A bajai közgazdászképzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a vállalati tevékenységeket átfogó gazdasági és gazdálkodási folyamatok szervezéséhez és irányításához szükséges korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában a kis- és középvállalkozások munkájában való részvételen túl akár önálló vállalkozói tevékenység folytatására is. A Gazdálkodási Intézet képzési kínálatában 2015-ben jelent meg a duális képzési rendszer modelljének bevezetése, ehhez térségi vállalkozások és költségvetési szervek jelenthetnek gyakorlati terepet.

Miért ajánljuk az EJF közgazdász képzését?

  • egyedi képzési programok
  • gyakorlatorientált képzés
  • fiatal, dinamikus oktatógárda
  • színvonalas szakmai gyakorlati helyek
  • családias légkör, egyéni kompetencia-fejlesztés lehetősége
  • ösztöndíjprogramok
  • változatos szakmai programok (tanulmányi kirándulások, szakkollégium), kellemes, pezsgő kisvárosi hangulat

KÉPZÉSEINK

Felnőttképzések (engedély száma: E-00855/2014.)

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPSZAK

A végzett hallgatók közgazdasági-, társadalomelméleti-, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésére, elemzésére, valamint a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére, továbbá kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához. Az alapfokozat megszerzése egyben jogosultságot is jelenthet a szakterülethez kapcsolódó mesterkurzuson való részvételre.

Szakirányok

  • vállalkozásszervező szakirány:

A szakirány célja a hallgatók felkészítse a vállalkozói pályára, új vállalkozások alapítására és menedzselésére. A képzés vállalkozások alapításához, sikeres működtetéséhez szükséges ismeretekre és készségekre fókuszál. A tantervben a piaci verseny szabályai, a pénzügyi, számviteli, cég- és munkaügyi jogszabályok, az intézményrendszer, az adózás kérdései kapnak hangsúlyt, kiemelten a kis-és középvállalkozói szférára koncentrálva. A legjellemzőbb elhelyezkedési lehetőségek: pénzügyi, számviteli, menedzseri munkakörök, illetve önálló vállalkozás indítása, menedzselése 

  • államháztartási szakirány:

A szakirány célja, hogy olyan – a térségben hiányzó szakirányú képesítést adjon, amely jól használható a költségvetési szervezetek, intézmények, önkormányzatok gazdálkodási, vezetési-szervezési feladatai során, így jó elhelyezkedési lehetőséget kínál a térségben a végzős hallgatók számára.

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

Akit érdekel a vállalkozások működése, az üzleti élet, és szeretne felsőoktatási intézmény állami ösztöndíjas hallgatója lenni, de fél, hogy magas lesz a ponthatár, a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzésünk jó választás lehet számára.

A képzés során az elméleti tudás mellett sok-sok gyakorlati ismeret birtokába jutnak a hallgatók. Képet kapnak a vállalkozások világáról: pénzügyi, számviteli, vezetési és szervezési folyamatokról, marketingről, betekinthetnek az államháztartás sajátosságaiba. A képzés sikeres befejezése után könnyen elhelyezkedhetnek asszisztensi, ügyintézői, szervezői és irodai adminisztrátori munkakörökben, de egyszerűen át lehet lépni az alapképzésbe (BA), ahol akár 60 kreditet is elismerünk, és irány a diploma!

Jelentkezés a www.felvi.hu rendszerén keresztül

Dr. Póla Péter - intézetigazgató

Kocsis Júlia - intézeti előadó (79) 524-624 mellék: 302
E-mail: kocsis.julia@ejf.hu

"A" épület 91-es szoba