Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Diplomaátadó ünnepség az EJF-en

Az Eötvös József Főiskolán újra ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat a végzett hallgatók június 25-én a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban. 

Végzett hallgatók az ünnepségen.

A diplomaátadó ünnepségen a januári és a júniusi záróvizsgázók számára tanító, német nemzetiségi tanító, óvodapedagógus, német nemzetiségi óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint gazdálkodási és menedzsment alapszakos diplomákat adtunk át. A már pályán lévő pedagógusok újabb oklevelet vettek át kompetencia alapú angol nyelvi tanító, gyermekkori prevenciós és rehabilitációs mozgásfejlesztési szakirányú továbbképzési szakon, cigány/roma nemzetiségi mentorpedagógus, továbbá fejlesztő, differenciáló pedagógia területen pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szakon.

Végzett hallgatók az ünnepségen.

A végzett hallgatókat dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor köszöntötte, aki beszédében elmondta: a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt nehéz tanévet, sőt nehéz három félévet hagytunk a hátunk mögött oktatók, hallgatók egyaránt.  Az oktatók nagy utat tettek meg az online oktatás terén, de a hallgatóinknak sem volt könnyű hozzászokni az online beszámolókhoz, prezentációkhoz, számonkérésekhez. A rektor szívből gratulált a friss diplomások teljesítményéhez, majd hozzátette: leljék örömüket a napi teendőikben, ki az iskolában, ki az óvodában, bölcsődében vagy a gazdasági szférában! 

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor köszöntőbeszéde.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. Hatalmas elismerés jár a most végzett hallgatóknak és tanáraiknak, hiszen nehezített pályán kellett befutniuk a célba. Az Eötvös József Főiskola mindannyiunk közös ügye. Az alapok erősek, a történelem pedig arra kötelezi az intézményt, hogy folytassa a legmagasabb szintű képzést – fogalmazott az elöljáró, aki a végzősök munkájához sok erőt, hitet, bátorságot és kitartást kívánt. 

Zsigó Róbert beszéde.

A rendezvényen részt vett Prof. Dr. Pap Ferenc is, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja. Beszédében kiemelte: a vidéki közösségek, települések, falvak és városok megmaradásának és fejlődésének biztosítéka, hogy legyenek elérhető bölcsődék, óvodák és iskolák. Ezekben az intézményekben legyenek szakemberek, akik a kultúra, a művelődés, az értékek, az emberiség és a teremtett világmindenség jobbik felét közvetítik, esélyt és továbblépési lehetőséget kínálva másoknak.

Prof. Dr. Pap Ferenc beszéde.

A búcsúzó diákok nevében Tar Melinda német nemzetiségi óvodapedagógus szakos hallgató mondott beszédet, aki visszaemlékezett a főiskolán töltött élményekben gazdag évekre. Felelevenítette a hallgatói rendezvényeket, a kollégiumi emlékeket, majd megköszönte az oktatók kitartó munkáját, a rengeteg időt és energiát, melyet rájuk fordítottak. 

Tar Melinda búcsúbeszéde.

A búcsúbeszéd után a végzősök fogadalomtételére került sor, azután az oklevelek átadása következett. A sikeresen záróvizsgázott hallgatók közül idén négy hallgató: Győri Annamária, Klein Ágnes, Nagyapáti Anna és Tar Melinda részesült rektori dicséretben.

A végzett hallgatók fogadalomtétele.

Az idei évben a Baja Felsőoktatásáért díjakat is átadták. A főiskolán végzett kiemelkedő munkásságáért elismerésben részesült dr. Pogány Csilla főiskolai docens és Mátyás Andrea gazdasági ügyintéző.

Baja Felsőoktatásáért díjat kapott dr. Pogány Csilla.

Baja Felsőoktatásáért díjat kapott Mátyás Andrea.

A diplomaátadó ünnepséget Nagyapáti Anna végzős óvodapedagógus szakos hallgató hangszerjátéka, valamint Alföldi Anna és Ördög Szimonetta II. éves tanító szakos hallgatók műsora színesítette.

Nagyapáti Anna hangszerjátéka.

Alföldi Anna és Ördög Szimonetta II. éves tanító szakos hallgatók műsora.

Fotók: Király Ferenc és Király Attila

Képgaléria

Címkék