Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Kiss Ottó járt a főiskolán

Szépszámú hallgatóság gyűlt össze 2022. november 23-án az Eötvös József Főiskola dísztermében, ahol a Miskolczy Szakkollégium programsorozatának keretében újabb ismert személyt láttunk vendégül.

Kiss Ottó

Kiss Ottó József Attila-díjas íróval, számos gyerekeknek szóló kötet szerzőjével dr. Bordás Sándor főiskolai docens beszélgetett.

Kiss Ottóval Bordás Sándor beszélgetett.

A battonyai születésű szerző kortársaival ellentétben nem a fővárosban, hanem Gyulán kezdte pályafutását, jelenleg is a Békés megyei településen él és alkot. Szépirodalmat 1996 óta publikál rendszeresen. Első regénye Szövetek címmel 1999-ben jelent meg, első gyerekkönyve Csillagszedő Márió címmel 2002-ben. Azóta több, gyerekeknek és felnőtteknek szóló könyvet írt. Művei több mint száz antológiában és tankönyvben szerepelnek, idegen nyelven öt önálló kötete jelent meg, néhány munkáját feldolgozták CD-n, DVD-n, hangoskönyvként, színházban, bábszínházban, tévéfilmen.

Sokan érdeklődtek az esemény iránt.

A középiskolás diákok és pedagógushallgatók az előadás és beszélgetés során megismerkedhettek Kiss Ottó munkásságával, műveivel és a gyerekirodalomról alkotott nézeteivel. A szerző részleteteket is felolvasott a könyveiből, illetve bemutatta legújabb a Kék oroszlán bezár című kötetét, amely elsősorban a felnőtt olvasókat kívánja megszólítani.

Kiss Ottó új kötete.

Képgaléria

KIM logó   NTP logó