Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tanító szakos hallgatók számára a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjprogramban való részvételre

Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program - illusztráció

A Kormány által 2013-ban alapított Klebelsberg Képzési Ösztöndíjprogram célja a magas szinten képzett, hivatástudattal és gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógusutánpótlás biztosítása, valamint a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók már tanulmányaik alatti megbecsülése, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása. Az Ösztöndíjprogram kiemelt célja a hiányszakokat, szakpárokat választó tanárjelöltek, valamint a gyógypedagógusok, tanítók számának növelése, a hazai köznevelés pedagógus-ellátottságának hosszútávú biztosítása.

Ennek keretében a hallgatókat a Klebelsberg Központ ösztöndíjjal támogatja azon félévek időtartama alatt, amelyek során az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya fennáll.

A támogatás feltétele, hogy a hallgató a diploma megszerzése után szakképzettségének megfelelő pedagógus munkát vállal legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban, az alábbi feltételek szerint: a Klebelsberg Központ által megjelölt valamely tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézményben, vagy az Ösztöndíjas által megkeresett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény vagy bevett egyházi felsőoktatási intézmény vagy bevett egyházi jogi személy által fenntartott köznevelési intézményben.

Az ösztöndíj a jogviszony első félévében az ösztöndíjprogram értékelési szempontjai alapján differenciáltan, 125.000 Ft - 375.000 Ft/félév/hó közötti összegben történik. Az ösztöndíjas jogviszony második félévétől az ösztöndíjak összege minden tanulmányi félév kezdetén felülvizsgálatra kerül a rendelkezésre álló keretösszeg, valamint az Ösztöndíjas utolsó aktív félévben elért tanulmányi eredménye figyelembevételével.

A pályázat benyújtására az a magyar felsőoktatásban tanuló, Magyarországon vagy Magyarországgal szomszédos országban élő magyar anyanyelvű hallgató jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában osztatlan tanárképzésen vagy gyógypedagógus alapképzésen vagy tanító alapképzésen a pályázat benyújtásának időpontjában már tanulmányokat folytat.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program 2021/2022. tanévi működési szabályzata és pályázati felhívása 2021. október 19-én jelent meg.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra pályázni 2021. november 15-ig lehetséges.

A pályázat elektronikusan a http://osztondij.e-kreta.hu linken nyújtható be.

További részletek a Klebelsberg Központ honlapján találhatók.
https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij