Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Több mint 200 millió forintból újult meg az Eötvös József Főiskola campusa

Elkészült a bajai Eötvös József Főiskola Szegedi úti Campusának fejlesztése, amelyhez a kormány 203,6 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: ahhoz, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, a felsőoktatásban is elengedhetetlenek a képzéseket korszerűbbé, vonzóbbá és versenyképesebbekké tevő beruházások. A most befejeződött munkálatok eredményeként a főiskola épületének infrastrukturális fejlesztése mellett az oktatási eszközpark is bővült.

Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője az Eötvös József Főiskola (EJF) Szegedi úti Campusának megújulásával kapcsolatban úgy fogalmazott: Baján az egyetemi és főiskolai képzés, az oktatáshoz kapcsolódó infrastruktúra is jelentős mértékben fejlődik. „Az Eötvös József Főiskola a hazai tanítóképzés egyik legfontosabb központja. A mostani fejlesztés hatalmas előrelépést jelent, amelynek eredményeként méltóbb körülmények között végezhetik munkájukat az oktatók, a hallgatók pedig a korábbinál is modernebb eszközök segítségével bővíthetik ismereteiket. Az EJF mindnyájunk közös ügye, fejlesztése kedvezően hat a városra és térségére, a pedagógus- és gazdasági képzéseken keresztül Magyarország jövőjére is” – mondta a képviselő.

Schanda Tamás kiemelte, hogy a 2021 januárjában befejeződött beruházásnak köszönhetően nemcsak korszerűbb lett az intézmény, hanem funkciójában és szolgáltatásaiban is látványos előrelépést mutat. A projekt megvalósulásával új hallgatói terek alakultak ki, bővült az oktatástechnikai eszközállomány. Helyreállították a szervezeti átalakulás következtében ismét használatba vett C épületet, amelynek földszintjén egy új közösségi tér jött létre, akadálymentesítették a bejáratot.

A megújult C épület közösségi tere.

Az intézményben megújultak az erősáramú és gyengeáramú rendszerek, kiépült a vezeték nélküli hálózat és az informatikai infrastruktúra. A korszerűsített hallgatói munkaállomások mellett a kor elvárásainak megfelelő szerverteremmel is gyarapodott a főiskola. A pályázati támogatásból az intézmény távoktatást segítő eszközöket szerezhetett be, így egy sokkal családbarátabb hallgatói és munkakörnyezet jött létre. A 140 fő befogadására képes nagyelőadó és színházterem pedig az új hang-, fénytechnika és villanyhálózat kiépítésének köszönhetően alkalmassá vált saját és külső rendezvények lebonyolítására.

Informatikai infrastruktúra fejlesztése.

Megnyílt a könyvtártér, ahol hallgatói számítógépes munkaállomások kaptak helyet, a látogatók már digitális katalógusban is tudnak keresni. A főiskola a legfiatalabbak felé is nyit: német nemzetiségi gyermekkönyvtárral, gyermeksarokkal gazdagodott, gyerekbarát módon alakítottak ki egy új múzeumteret.

Gyereksarok az EJF könyvtárában.

Baja város nagy múltú felsőoktatási intézménye folyamatosan szépül, fejlődik: az épületek korszerűsödtek, a szolgáltatások bővültek, a felújított tantermeket az oktatást segítő és a gyakorlati képzést támogató eszközökkel sikerült berendezni. Örömteli, hogy a fejlesztések tovább folytatódhatnak, egy másik sikeres pályázatnak köszönhetően várhatóan 2021 végére megvalósulhat a főiskola épületének homlokzat- és tetőfelújítása is – emelte ki dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor.

A fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
 

 

Címkék