Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Újra tündököl az Eötvös József Főiskola épülete

A több mint 150 éves múltú intézmény március 25-én tartotta felújított épületeinek ünnepélyes átadását. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósult pályázatnak köszönhetően újultak meg a főiskola épületei.

Ünnepélyes szalagátvágás.

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya a főiskola rektora a felújítás alkalmából rendezett ünnepségen köszöntőjében felidézte: az Eötvös József által alapított intézményben 1870. október 17-én kezdődött meg az oktatás a mai főépülettel szembeni egykori csendőrlaktanya épületében. A mai épületegyüttes „A" épületének alapkövét 1872 augusztusában tették le.  1873-ban elkészült az „A” épület nyugati szárnya, 1904-ben pedig a mai „C” épület is. Az azóta eltelt időszakban zajlottak felújítási munkálatok, de olyan nagyszabású újjáépítés nem volt, mint ami az utóbbi években. A korszerűsítési munkálatokról elmondta: a főiskola „A" és „C" oktatási épületeinek, Kistornatermének és műhelyének energetikai fejlesztése 2019-ben fejeződött be: szigetelték a tornatermet és a műhelyt, kicserélték a létesítmények nyílászáróit, korszerűsítették a villamoshálózatot, a fűtési rendszert, és ezzel egyidejűleg napelemes energiaforrást is kiépítettek. A rektor szerint a leglátványosabb felújítás a most befejezett „A" és „C" épületek tetőcseréje, illetve homlokzati rekonstrukciója volt.

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor köszöntőbeszéde.

Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője az eseményen azt mondta: az elmúlt években sikerült bebizonyítani, hogy önálló intézményként is életképes a bajai Eötvös József Főiskola. A munkálatok során több mint egymilliárd forintból újultak meg az intézmény egyes épületei, ezáltal "megszépült a bajai felsőoktatás, a magyar tanítóképzés egyik bölcsője".

Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselőjének beszéde.

Dr. Hankó Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a magyar kormány a világszínvonalú kutatóegyetemek és az alkalmazott tudományegyetemek mellett kiemelt figyelmet fordít a térségi képzések megerősítésére, amelyben az Eötvös József Főiskolának kiemelt szerepe van. A helyettes államtitkár szerint a megyei jogú várossá váló Baja felsőfokú oktatási intézményében folyó gazdaságtudományi és pedagógusképzés egyszerre szolgálja a piac és a kisközösség, valamint a társadalom céljait is. Az óvodapedagógusképzés és a tanító szakon folyó német, horvát és roma nemzetiségi képzésnek pedig nemzetpolitikai szempontból is kiemelt a jelentősége.

Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár beszéde.

Dr. Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára elmondta: bár kevesebben vannak ma a hallgatók, kevesebb az oktató, illetve nem maradt meg minden szak, de a főiskola ma is önállóan működik. Megújult a campus, fejlesztették az Eötvös József Főiskola épületegyüttesét, így a következő évtizedekben is meglesznek az infrastrukturális feltételei annak, hogy elkötelezett pedagógusokat nevelő intézmény legyen a bajai. Az Eötvös József Főiskolán végző pedagógusok 83%-a jelenleg is a magyar köznevelés rendszerében dolgozik - tette hozzá.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszéde.

Az ünnepi beszédeket a főiskola hallgatóinak műsora színesítette. Harmonikán játszott Bozsánovics Maja tanító szakos hallgató, a közönség részleteket hallhatott Rablánszky Gitta tanító szakos hallgató felolvasásában Eötvös József gondolataiból, melyeket az 1868-as köznevelési törvény előterjesztésében fogalmazott meg, valamint az Eötvös József Főiskola Nőikarának előadásában népszerű darabok csendültek fel. A hallgatókat Ladányi Éva főiskolai tanársegéd, Bakacsi Zita mesteroktató és dr. Kosóczki Tamás főiskolai docens, orgonaművész készítette fel.

Bozsánovics Maja harmonikajátéka.

Rablánszky Gitta felolvasása Eötvös József gondolataiból.

Az Eötvös József Főiskola Nőikarának előadásában népszerű darabok csendültek fel.

Az ünnepi műsor után szalagátvágás következett, majd az eseményt állófogadás zárta, amely során dr. Paska Mihály kancellár mondott pohárköszöntőt.

Dr. Paska Mihály kancellár köszöntőbeszéde.

Köszönjük vendégeinknek, hogy ezen a jeles napon velünk ünnepeltek!

Képgaléria

Fotó. Király Ferenc