Ugrás a tartalomra
Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Hallgatónk az országos tanítási versenyen szerepelt

Hallgatónk az országos tanítási versenyen szerepelt

Az Eötvös József Főiskolát Petróczi Viktória, II. évfolyamos tanító szakos hallgató képviselte a XXVI. Országos Anyanyelvi Tanítási Versenyen 2025. április 7-9. között Debrecenben.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem által szervezett megmérettetés témája az ismeretközlő szöveg feldolgozása volt. A versenyzők az első, tanítás előtti napon kihúzták, melyik 3. vagy 4. osztályban, hányadik órában, és mit fognak tanítani. Ezen a napon hospitálási lehetőséget kaptak az adott osztályban, hogy megismerkedjenek a gyerekekkel, a tanulócsoport sajátosságaival. A következő napon került sor a zsűri előtti tanításra, amely során a tanítójelöltek bemutatták módszertani felkészültségüket és az ismeretterjesztő szöveg feldolgozására épülő órájukat.

Intézményünk másodéves hallgatója a Reciprok Tanítási Módszer olvasási stratégiáit magába foglaló óráját nagy érdeklődés kísérte. A tanítójelölt, bár nem ért el helyezést, felkészültsége, pedagógiai rátermettsége és elkötelezettsége, a tanítás iránti lelkesedése a zsűri és a jelenlévők elismerését is kivívta. Másodéves hallgatóként dicséretes volt helytállása, amely előrevetíti további sikereit a pedagóguspályán.

A verseny remek alkalmat kínált arra, hogy a résztvevők kipróbálják magukat éles helyzetben. A hallgatónk által bemutatott óra és a módszertani megközelítés sokszínűsége jól tükrözte a képzésünk gyakorlatorientált szemléletét. A tanítási versenyen való szereplésünkről kapott visszajelzések igazolják az Eötvös József Főiskola képzési programjának színvonalát, oktatóink elhivatottságát.

A debreceni házigazdáknak köszönjük a versenyszervezést, hiszen nemcsak versenyt rendeztek, hanem határokon átívelő lehetőséget biztosítottak a képzőhelyek számára a szakmai párbeszédre, a tapasztalatcserére.

Gratulálunk Petróczi Viktóriának a kiváló helytálláshoz, további sok sikert kívánunk tanulmányaihoz.

Köszönjük a felkészítést, valamint a kíséretet Ladányi Éva tanárnőnek. Továbbá köszönet illeti dr. Huszár-Samu Nóra tanárnőt szakmai iránymutatásaiért, és hálásak vagyunk Milaskity Vanessza, II. évfolyamos cigány/roma nemzetiségi tanító szakos hallgatónak is, aki szaktársként segítette Viktória versenyzését a kétnapos eseményen.

Image
Hallgatónk az országos tanítási versenyen szerepelt