A Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében idén is megvalósulhat egy EJF-es hallgató innovatív ötletének kidolgozása.
Az első félév értékelése alapján Horváth Huba Barna, II. évfolyamos gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató kapott lehetőséget arra, hogy csapatot alakítson. A félév zárásaként megrendezett eseményen 2025. április 30-án csapattársával, Majsai Lászlóval (MOME) közösen mutatták be projektjük eddigi eredményeit.
A színvonalas előadást követően az érdeklődő hallgatók kérdéseket tettek fel a projekt részleteiről, és első kézből szerezhettek személyes benyomást a HSUP programban való részvétel előnyeiről.
A prezentáció után vendégül láttuk a hallgatókat: a közös pizzázás jó alkalmat teremtett a kötetlen beszélgetésekre.
A csapat célja, hogy júniusban megmérettesse magát több mint száz másik csapat mellett a HSUP által szervezett online DEMO DAY-en, ahol a legjobbak tagonként akár egymillió forintos fődíjhoz juthatnak hozzá vállalkozásuk elindításához.
Sok sikert kívánunk hallgatóinknak!