Ugrás a tartalomra
Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

A véres hús is lehet szép

Filp Csaba kiállításának megnyitója

Az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában szeptember 17-én nyílt meg Filp Csaba Munkácsy Mihály-díjas képzőművész tárlata, amely a Minden megvan címet viseli. 

Image
Filp Csaba kiállításának megnyitója

A kiállítás központi gondolata, hogy a mai társadalomban – látszólag – minden rendelkezésünkre áll, ugyanakkor a bemutatott művek rávilágítanak, milyen ellentmondások rejlenek ebben a bőségben.

Image
Filp Csaba kiállításának megnyitója

A tárlatot N. Kovács Zita művészettörténész nyitotta meg. Filp Csaba alkotásai különleges, állati testekből komponált formáikkal egyszerre sokkolják és gyönyörködtetik a nézőt. Hangsúlyozta, hogy a kiállítótérben látható művek ugyan meglepő kompozíciók, de a szépség és a rútság, a vonzás és a taszítás egyidejű jelenléte hozza létre azt a feszültséget, amely ezeknek az alkotásoknak a valódi erejét adja. Irodalomi párhuzamként említette Hrabal Sörgyári capriccio című kisregényét és Ottlik Géza Minden megvan című novelláját.

Image
Filp Csaba kiállításának megnyitója

Filp Csaba misztikus realista szemléletében gyakran kerül fókuszba a fogyasztói társadalom bírálata. A mostani tárlat radikális kritikát fogalmaz meg a túlfogyasztásról és a felesleges vásárlásról. A hús, amely egyszerre a test, az élet és a pazarlás szimbóluma sokszor nyugtalanító asszociációkat ébreszt.

Image
Filp Csaba kiállításának megnyitója

Dr. Marczin István művészetszociológus, a Kortárs Galéria kurátora felidézte, hogy a képzőművész már 2011 óta visszatérő résztvevője az intézményben minden nyáron megrendezett Caffart Nemzetközi Művésztelepnek. A mostani kiállítás nem csupán néhány művet, hanem egy teljes, markáns válogatást tár a közönség elé, ezáltal átfogó képet nyújt a művész gondolkodásáról és látásmódjáról.

Image
Filp Csaba kiállításának megnyitója

A kiállítás 2025. november 18-ig látogatható, és azoknak is érdemes megnézni, akik szívesen kilépnek a komfortzónájukból, mert a Kortárs Galériában nem csak képeket látunk, hanem önmagunkkal is szembesülünk.