Hallgatói nap: közösségben az erő
A tavaszi félév végéhez közeledve április 22-én ismét megpezsdült a főiskola közösségi élete. A Hallgatói Önkormányzat hagyományaihoz híven megszervezte a nagy várakozással övezett Hallgatói napot, amely egész napos kikapcsolódást és tartalmas programokat kínált a résztvevőknek. Az eseményen a főiskola hallgatói, oktatói és munkatársai együtt töltöttek el egy élményekben gazdag napot.
A rendezvényen már a reggeli óráktól a sportfoglalkozások kapták a főszerepet. A mozgás szerelmeseit számos lehetőség várta: foci- és röplabdameccsek, valamint játékos sportvetélkedők gondoskodtak arról, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő kihívást. A program részeként a főiskola oktatója, Gál Andrea átmozgató edzést tartott. A bajai Honvédelmi Sportközpont kitelepülésén az érdeklődők az íjászatot is kipróbálhatták. A legsportosabb hallgató Koteschel Eszter, I. évfolyamos tanító szakos hallgató; a legsportosabb dolgozó Eszes Andrea könyvtáros lett.
A nap másik meghatározó kezdeményezése a főzőverseny volt, amelyre összesen 15 lelkes csapat nevezett. A főiskola udvarát belengte a grill- és bográcsételek csábító illata, miközben a csapatok serényen dolgoztak saját specialitásaikon. A főzés élményét baráti beszélgetések, nevetések és zene tette teljessé.
Az ételeket a zsűri végigkóstolta, és az ízvilág, az elkészítés igényessége, valamint a tálalás alapján hozta meg döntését. A bírálóknak nem volt könnyű dolga a sok ízletes fogás közül kiválasztani a legjobbat. Az I. helyezést a Bajai Halászlé Maffia halászléje érdemelte ki, II. helyezést kapott a GrillKirálynők csapata, a III. évfolyamos tanító szakos hallgatók sertéspörköltje tejfölös uborkasalátával pedig III. helyezést ért el.
A Hallgatói nap nemcsak a sportról és a gasztronómiáról szólt, hanem az elismerésekről is. Az esemény keretében kihirdették az Év oktatóját, akit a hallgatók szavazatai alapján választottak meg.
A Pedagógusképző Intézetből dr. Kiss Zoltán, míg a Gazdálkodási Intézetből dr. Póla Péter, főiskolai tanárok részesültek a megtisztelő kitüntetésben.
A Hallgatói nap ez alkalommal is valódi közösségi rendezvénynek bizonyult. A szervezők és megjelentek egyaránt úgy búcsúztak, hogy a Hallgatói nap idén is betöltötte küldetését: összekovácsolta a közösséget, feltöltődést nyújtott, és méltó módon zárta a tavaszi félév szorgalmi időszakát.