Egy lépés a világ felé – Erasmus+ lehetőségek az EJF-en
A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda 2026. október 13-án tájékoztató előadást tartott a főiskola hallgatóinak, amelynek központi témája az Erasmus+ ösztöndíjprogram volt. A rendezvény számos érdeklődőt vonzott, hiszen a külföldi tanulmányok és szakmai gyakorlatok napjainkban egyre fontosabb szerepet töltenek be a fiatalok karrierépítésében és személyes fejlődésében.
A találkozót az Erasmus Days programsorozat keretében rendezték meg, amely világszerte az Erasmus+ program sikereit és kínálkozó lehetőségeit mutatja be.
Dr. Pajrok Andor, a nemzetközi kapcsolatok koordinátora részletesen ismertette az ösztöndíjrendszer mobilitási formáit. Előadásában bemutatta azokat a lehetőségeket, amelyek révén a fiatalok külföldi tanulmányutakon, rövid ciklusú intenzív képzéseken vagy szakmai gyakorlatokon vehetnek részt.
A rendezvény egyik kiemelkedő eleme Kurcz Klaudia, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató beszámolója volt, aki a BIP (Blended Intensive Programme) során szerzett tapasztalatait osztotta meg. Kiemelte, hogy a mobilitás nemcsak a tudását bővítette, hanem új nézőpontok megismerésére és nemzetközi kapcsolatok kialakítására is lehetőséget adott. Saját élményeiről nyilatkozott Gayer Felícia, német nemzetiségi óvodapedagógus hallgató is, aki kiemelte, hogy a külföldön töltött idő alatt új pedagógiai módszerekkel találkozott, miközben egy másik ország kultúráját és mindennapjait közelebbről megismerte.
A személyes történetek érzékeltették, hogy az Erasmus+ jóval többet jelent egy egyszerű külföldi utazásnál. Olyan élményt nyújt, amely új perspektívákat nyit, fejleszti az alkalmazkodóképességet, magabiztosabb nyelvhasználatra ösztönöz, és nem ritkán életre szóló barátságok kialakulásához is hozzájárul.
A rendezvény zárásaként izgalmas Erasmus+ kvíz tette próbára a jelenlévők figyelmét. A jó hangulatú vetélkedőn a hallgatók játékos formában mérték össze tudásukat, miközben új információkkal gazdagodtak. A kvíz végén három szerencsés hallgató ajándékcsomagot vett át.
A program sikeresen hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a nemzetközi mobilitás világához, és bátorítást kapjanak a részvételre.