Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

 

Office365 logó - fehér

  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

A "visztulai csoda" - pályázati felhívás

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület közös pályázatot hirdet A "visztulai csoda" címmel. A pályázónak a felhívásban leírt témakörök közül egyet kell kiválasztania, és először annak rövid összefoglalóját (kutatási terv) kell beküldenie, amelynek a szakmai zsűri által történő pozitív elbírálása esetén felkérést kap arra, hogy munkáját tanulmány formájában is kidolgozza. 

Kisdiákokkal olvastak

A Szent László ÁMK Általános Iskolájának 2. osztályos diákjait láttuk vendégül a főiskolán 2023. március 27-én.

Tanító szakos hallgatóink a kisdiákokkal.

A gyerekek rendhagyó tanórán vettek részt, ahol a szövegértés fejlesztése volt a középpontban.Tanító szakos hallgatóink Huszár-Samu Nóra főiskolai tanársegéd irányításával Móra Ferenc Madarak iskolája című meséjét dolgozták fel játékos formában a diákokkal.