Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm Önt a bajai Eötvös József Főiskola honlapján!

A báró Eötvös József által alapított intézményben 1870-ben kezdődött a tanítóképzés, mely azóta is egyik fontos bástyája a hazai pedagógusképzésnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a Főiskola falai között a hagyományokra alapozva, korszerű módszerekkel oktatjuk a jövő tanítóit, óvodapedagógusait, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelőit. A tradíció, illetve az új módszerek ötvözésének egyik fontos eredménye, hogy Főiskolánk magas színvonalat képvisel a pedagógusképzésben. A nemzetiségi német és horvát tanító, valamint az ugyancsak nemzetiségi óvodapedagógus képzéseink országosan is kiemelkedő szerepet töltenek be.

Gazdálkodási Intézetünk a gazdálkodási és menedzsment alapszak mellett gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzést is kínál.

Szakirányú továbbképzési szakjainkból gazdag a kínálat, mely a mindenkori igényekhez igazodik.

Baja a Duna folyó és a Sugovica holtága partján épült hangulatos város, melynek életében meghatározó szerepet játszik a víz. A közeli – Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó –Gemenc, az Alsó-Duna ártér ligeterdőkkel borított területei, védett növény- és állatvilága révén Magyarország legszebb természeti tájai közé tartozik.

A gemenci erdő közelségében, a Duna partján többféle sportolási lehetőséget kínálunk, melyek közül főként a vízzel kapcsolatos sportágakat kell kiemelnünk.

Eötvös József szellemi örökségéhez hűen fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink az értékes diploma megszerzése mellett tudásuk, valamint sokrétű gyakorlati tapasztalataik révén felkészülten lépjenek ki a munkaerőpiacra.

A Főiskola stratégiai célja, hogy Baja és a Dél-alföldi Régió fejlődésének szellemi központja legyen, egyben a modern kor kihívásainak is megfeleljen.

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor

Utolsó módosítás időpontja

2022. július 12.