Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

A Magyar Festészet Napját ünnepelték a főiskola Kortárs Galériájában

A Magyar Festészet Napja alkalmából október 22-én, pénteken új kiállítás nyílt az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában. A tárlat Knyihár Amarilla festőművész alkotásait mutatja be. 

Knyihár Amarilla kiállítása.

A Boszorkánysziget címet viselő tárlat az alkotó szegedi gimnáziumi éveinek emlékeihez kötődik. A festmények szín-tükör témában, hagyományos olaj, vászon technikával készültek.

Knyihár Amarilla kiállítása.

Knyihár Amarilla a megnyitón elmondta: „A Tisza-parton volt egy hely, amit Boszorkányszigetnek neveztek annak ellenére, hogy nem volt sziget – elhagyatott, bozótos vízpart volt. A vízparti látványélményeim (a műtermem helyszíne, Szentendre mellett), Bajához is szorosan kötődnek, hiszen több éve részt vehetek a Caffart Egyesület Bajai Művésztelepén. A víztükör téma évről-évre visszatér a művészetembe, de nem csupán a látvány alapján, sokkal inkább a megélt érzelmek és érzetek, az emlékek és az álmok tükrében” - tette hozzá. 

Az alkotó.

A kiállítást Sipos Tünde művészettörténész nyitotta meg, az eseményen köszöntőt mondott Marczin István, a galéria kurátora.

Knyihár Amarilla kiállítása.

A tárlat november 18-ig tekinthető meg, munkanapokon 8-18 óra között.

Képgaléria