Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

A Rongyos Gárda története - pályázati felhívás

A Lakitelek Népfőiskola Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségek fejlesztéséhez. E konferenciáknak az egyéni kapcsolatépítés elősegítése mellett kiemelt célja a Kárpát-medence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése is.

Most az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesülettel közös felhívását olyan fiatal, Kárpát-medencei magyar, főiskolai, egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára teszi közzé, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tudományos területen is kipróbálják magukat.

A pályázónak az alábbi témakörök közül egyet kell kiválasztania, és először annak rövid összefoglalóját [kutatási terv] kell beküldenie, amelynek a szakmai zsúri által történő pozitív elbírálása esetén felkérést kap arra, hogy munkáját tanulmány formájában is kidolgozza. Ezt követően a zsúri döntése alapján legjobbnak ítélt tanulmányok szerzőinek lehetőségük lesz, hogy  munkájukat a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezésre kerülő konferencián tudományos előadás formájában nemcsak a zsúri, hanem szélesebb közönség előtt is bemutassák.

A PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA:

  1. helyezett — 500.000 Ft pénzjutalom
  2. helyezett — 300.000 Ft pénzjutalom
  3. helyezett — 100.000 Ft pénzjutalom

A konferencia valamennyi előadója 40.000 Ft tiszteletdíjat kap.

A VÁLASZTHATÓ TÉMAKÖRÖK:

  • A Sopron környéki népszavazás  előzményei     
  • A Rongyos Gárda szervezői
  • A Lajtabánság és a Nyugat-magyarországi határrendezés
  • A Nyugat-magyarországi felkelés története    
  • A Rongyos Gárda Kárpátalján    
  • A Rongyos Gárda a korabeli sajtóban
  • A Rongyos Gárda megítélése a 20. században

FORMAI KÖVETELMÉNYEK

Összefoglaló és tanulmány: A fedőlapon szerepeltetni kell a következő információkat: pályázó neve, szakja, felsőoktatási intézménye, a dolgozat címe. Az összefoglaló terjedelme 2000-4000, a tanulmány 15000-25000 karakter.
Szövegtulajdonságok: Times New Roman betűtípus; 12-es betúméret; 1,5-es sorköz; 2,5 cm margó. A pályamunkának tudományos apparátussal [lábjegyzetek, hivatkozások, irodalomjegyzék] kell rendelkeznie.

Konferencia-előadás: Előszóban megtartott, prezentációval kísért tudományos előadás Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben 2024. március 6-8. között rendezett konferencián.     

A tervezett tanulmány tartalmi összefoglalójának beküldési határideje: 2023. október 23.

Az összefoglalót pdf formátumban a következő e-mail címre várják: kofalvitam@gmail.com

További információk: dr. Kőfalvi Tamás (kofalvitam@gmail.com)

A pályázati leírás ide kattintva tekinthető meg, illetve tölthető le.