Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

A XI. Caffart Nemzetközi Művésztelep kiállítása

Virtuális tárlat formájában mutatja be idén a Caffart Képzőművészeti Egyesület legújabb kiállítását. A tizenegyedik nyári nemzetközi művésztelep válogatott alkotásaiból álló anyag az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában kapott helyet. 

A XI. Caffart Nemzetközi Művésztelep kiállítása az EJF Kortárs Galériájában.

Az idén nyáron 15 alkotó érkezett a bajai műhelybe. Festők, grafikusok, fotósok, szobrászok és textilművészek is rendszeres résztvevői a nyári találkozóknak, amelyeknek már egy évtizede Baja ad otthont. A falon lévő alkotások is ezt a sokszínűséget mutatják, igazi egyéniségek mutatkoznak be az EJF Kortárs Galériájában.
A sorban a tizenegyedik, bajai helyszínen pedig a tizedik művésztelepen a pandémia miatt ezúttal 15 alkotó vett részt a munkában a meghívottak közül.

A Caffart Nemzetközi Művésztelep hivatásos képzőművészeket fogad, akik hagyományosan, most már tizedik alkalommal az EJF épületeiben munkálkodtak. A 10 napos együttlét a szabad alkotás és a kapcsolatok kialakítása terén is sokat adott az alkotóknak – mondta el dr. Marczin István az EJF Kortárs Galériájának kurátora.

A járványügyi előírások miatt a főiskola kortárs galériája jelenleg nem látogatható, a kiállítás azonban január végéig fennmarad így az alkotók azt remélik, hogy a jövő év elején talán még személyesen is találkozhatnak majd az érdeklődőkkel.

Tegyen egy virtuális sétát a kiállításon!

A XI. Caffart Nemzetközi Művésztelep résztvevői:
Balogh Kristóf József, Boros Mátyás, Bugyi István, Farkas L. Zsuzsa, Filp Csaba, Harmath Ica, Harmath István, Kántor József, Kecső Endre, Knyihár Amarilla, Makrai Adél, Pap Gitta, Rékasi Attila, Sütő Róbert, Tóth Norbert

Forrás: Bajai TV