Az Eötvös József Főiskola idén második alkalommal csatlakozott a Kutatók Éjszakája országos programsorozathoz szeptember 27-én.
A Pedagógusképző Intézet oktatói és a Miskolczy Szakkollégium tagjai az óvodások és kisiskolások számára kreatív, interaktív workshopokat rendeztek: mesefoglalkozással, hangszer- és bábkészítéssel várták a résztvevőket a csillagos égbolt témaköréhez kapcsolódóan.
A gyerekek az élménytúra állomásain különböző feladatokat teljesítettek oktatóink közreműködésével. Dr. Huszár-Samu Nóra és Ladányi Éva a korosztályhoz illő meséket keltettek életre. A fiatalok Bakacsi Zitával zenélő csillagokat, míg Szabó Áronnal bábokat alkottak. A kislány-vendégek menet közben csillogó hajfonást is kaphattak.
Az SZTE Bajai Obszervatóriumának köszönhetően az aulában felállított Mini Naprendszer-sétányon kicsik és nagyok egyaránt megismerhették a Naprendszer bolygóinak jellemzőit, valamint mikroszkópok segítségével meteoritokat tanulmányozhattak.
A közönséget 19 órától tudományos előadás fogadta: dr. Borkovits Tamás, kutató csillagász a legújabb bajai csillagászati eredményekről számolt be.
Ezen az estén az Iskolamúzeum is kinyitotta kapuit az érdeklődők előtt, akik egy egykori tanyasi iskola osztálytermét tekinthették meg a rendezvény ideje alatt.
Köszönjük oktatóink szervező munkáját és hallgatóink segítő közreműködését!