Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Diplomaátadó az Eötvös József Főiskolán

Az Eötvös József Főiskola a járványügyi szabályok betartása mellett január 21-én rendezte meg diplomaátadó ünnepségét. A végzős hallgatók sikeres záróvizsgát tettek a hónap közepén, összesen 25 hallgató fejezte be tanulmányait az intézményben, az eseményen 14 fő vette át személyesen a diplomáját.

Frissdiplomások.

Az 1870 óta működő intézményünkben mindvégig ugyanazzal a szakmai alázattal, a kor kihívásainak megfelelő minőségi oktatással igyekszünk a hallgatók előrehaladását, fejlődését biztosítani – mondta dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rekor ünnepi köszöntőjében. Hozzátette: a hivatás, a pedagóguspálya építő jellegű, minden nehézsége ellenére is az egyik legszebb, örömteli foglalkozás, amely igényli a jövőbe vetett hitet. A jövőért dolgoznak a közgazdászok is, hiszen ők biztosítják a társadalmi életünk gazdasági hátterét. Használják azt a tudást, amit itt szereztek, és őrizzék meg azokat a szép emlékeket, amelyek az Eötvös József Főiskolához és Baja városához kötődnek! – fogalmazott a rektor, majd gratulált a frissen végzett hallgatóknak.

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor köszöntőbeszéde.

A beszéd után a végzősök fogadalomtételére került sor, azután az oklevelek átadása következett. 

Fogadalomtétel.

A családias hangulatú rendezvényt Ördög Szimonetta és Alföldi Anna III. éves tanító szakos hallgatók zenés műsora, és Bozsánovics Maja IV. éves horvát nemzetiségi tanító szakos hallgató végzősöket köszöntő verse színesítette. 

Hallgatóink műsorral készültek az ünnepségre.

Tanító alapszakon természetismeret, illetve magyar nyelv és irodalom műveltségterületi képzésen 4 fő; tanító alapszakon német nemzetiségi szakirányon 5 fő; tanító alapszakon horvát nemzetiségi szakirányon 3 fő; óvodapedagógus alapszakon 1 fő; óvodapedagógus alapszakon német nemzetiségi szakirányon 3 fő; óvodapedagógus alapszakon horvát nemzetiségi szakirányon 3 fő; csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakon 2 fő; míg gazdálkodási és menedzsment alapszakon 4 fő végzett. 

Kalapfeldobás az ünnepség végén.

Képgaléria

Fotó: Király Ferenc, műszaki és üzemeltetési referens
 

Címkék