Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Eredményes záróvizsgát tettek a végzős hallgatók

Az Eötvös József Főiskola a záróvizsgákat a járványügyi intézkedések betartása mellett személyes jelenléttel, kis létszámban tartotta meg június 7., 8. és 9-én, valamint 15-én, amely során a pedagógus- és a közgazdászképzésben résztvevő hallgatók adtak számot tudásukról. .

Záróvizsga az EJF-en.

A záróvizsga két részből állt: a végzős hallgatók a záróvizsgabizottság előtt megvédték szakdolgozatukat, majd tételhúzást követően szóbeli záróvizsgát tettek az adott szaknál megnevezett tárgyakból. 

Négy nap alatt hetvennyolc hallgató vizsgázott, ebből kilenc hallgató tanító alapszakon (magyar nyelv és irodalom, természetismeret, angol műveltségterületi képzésen); hat hallgató tanító alapszakon, német nemzetiségi szakirányon; egy hallgató kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szakon; húsz hallgató óvodapedagógus alapszakon; tíz hallgató óvodapedagógus alapszakon, német nemzetiségi szakirányon; tizenhat hallgató csecsemő-és kisgyermeknevelő alapszakon; nyolc hallgató fejlesztő, differenciáló pedagógiai területen pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szakon; öt hallgató cigány/roma nemzetiségi mentorpedagógus pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szakon, és három hallgató gazdálkodási és menedzsment alapszakon.

Főiskolánkon eredményesen fejezték be tanulmányaikat a hallgatók – mondta dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya, az intézmény rektora. A járvány közepette oktatóink és hallgatóink is sikerrel vették az akadályokat. A vizsgáztató oktatók véleménye szerint a hallgatók szakdolgozatai és feleletei magas szintű elméleti és gyakorlati tudásról tanúskodnak. 

Záróvizsga az EJF-en.

Záróvizsga az EJF-en.

Záróvizsga az EJF-en.

Záróvizsga az EJF-en.

Záróvizsga az EJF-en.

Záróvizsga az EJF-en.

A végzett hallgatók június 25-én, pénteken vehetik át oklevelüket a főiskola diplomaátadó ünnepségén. 

Szívből gratulálunk a frissdiplomásoknak!

Címkék