Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Kernya Lászlóra emlékezünk

Kernya László
1978-2025

Kernya Lászlóra emlékezünk

„Meghalt Kernya Laci…” Ez az alig felfogható hír érkezett hétvégén. Nekünk, egykori kollégáknak, barátoknak Kernya Laci, diákjainak Kernya tanár úr. 
Megrendítően fiatalon és váratlanul. Életének 47. évében. Az elmúlt hetekben többször is találkoztunk, keresett bennünket, volt kollégáit, örömmel vállalt volna óraadást a főiskolán, ahol nagyon jól érezte magát. Hiányzott neki az egykori csapat, de legalább ennyire a hallgatók, a tanórák, a tanítás, amit soha nem munkának, inkább hobbinak tekintett. Méltán volt kedvelt oktató a hallgatók körében. 
Kernya László 2011 és 2017 között tanársegédként dolgozott az intézményben. Gazdálkodási és menedzsment alapszakon a logisztika tantárgyak oktatása mellett három évig a vezette a szakkollégiumot és a Diákjóléti Bizottságot, így nem csak a közgazdászhallgatók ismerték és szerették. Erőssége mindenekelőtt az volt, hogy másfél évtizedes logisztikai és minőségirányítási tapasztalatát integrálni tudta a gazdasági képzésbe. Sokoldalúság, színes gondolkodás, a világra való nagy nyitottság jellemezte.
Kisebb közösségünkben, a Gazdálkodási Intézetben lelkesen vett részt nemcsak az oktatói munkában, de a csapatépítésben is. Hetekig készült egy főiskolai főzőversenyre, ahol a japán konyhaművészet remekeivel lepett meg mindenkit, s szinte fájt neki, hogy egy bajai halászlé elvitte előle a fődíjat. Többször volt házigazdája intézetünk évzáró összejöveteleinek. Miután kitunkoltuk és elmostuk a bográcsot, Laci beállította a csillagász távcsövét és előadásokat tartott a világűr rejtelmeiről. 
Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászló családnak.

Írta: Dr. Póla Péter, a Gazdálkodási Intézet igazgatója
 

Címkék