Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Kettős ünnep az Eötvös József Főiskolán

Az Eötvös József Főiskola szeptember 7-én tartotta Tanévnyitó és díszdiploma átadó ünnepélyét a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban a szükséges járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett.

Tanévnyitó és díszdiploma átadó ünnepély a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban.

Az ünnepséget dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy az idei tanévet a 150 éves intézmény régi, de most korszerűsített épületeiben kezdhetik meg a hallgatók. „A felújítások nem fejeződnek be, 2021-ben az A és C épületek tetőszerkezete és homlokzata is jelentős fejlesztésen fog átesni. Nemcsak a képzéseink helyszíne, hanem a főiskola képzési kínálata is megújult: a négy alapszakunk: tanító, óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő, illetve a gazdálkodási és menedzsment szakok mellett 2020 szeptemberétől a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzésen is köszönthetjük hallgatóinkat” - tette hozzá a rektor.

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor megnyitó beszéde.

Az elsőéves hallgatókat fogadalomtételüket követően a rektor kézfogással, hivatalosan is az Eötvös József Főiskola polgáraivá fogadta.

Az elsőéves hallgatók főiskolai polgárrá fogadása.

Az ünnepi eseményen arany, gyémánt, valamint vas jubileumi díszoklevelet vehettek át az ötven, hatvan és hatvanöt évvel ezelőtt végzettek, akiket dr. Kanizsai Mária főiskolai tanár köszöntött. A díszdiplomások nevében dr. Fátrai Klára egykori főigazgatónk mondott beszédet.

Díszdiplomások

Dr. Kanizsai Mária köszöntötte a díszdiplomásokat.

Arany díszoklevelet kapott: Gyöngyösi János, Szaszák Györgyné, Vígh Dániel Józsefné. Gyémánt díszoklevelet kapott: Bollókné dr. Panyik Ilona, Deák Ferenc, dr. Cseh Béla, dr. Fátrai Klára, dr. Laki Ferenc, Kóbor István, Kubatov Sándor, Orlovácz György. Vas díszoklevelet kapott: Bárd Lászlóné, dr. Böngyik Árpádné, Firány Adrienne, Molnár József.

Díszdiplomások

A 2020/2021-es tanévre a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat Jánosi Zsófia tanító szakos hallgató kapta, míg Karácsonyi Erzsébet gazdasági és munkaügyi referens rektori dicséretben részesült a főiskolán végzett munkájáért nyugdíjba vonulása alkalmából.

A 2020/2021-es tanévre a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat Jánosi Zsófia tanító szakos hallgató kapta.

Karácsonyi Erzsébet rektori dicséretben részesült.

Az ünnepi műsorban közreműködtek: dr. Kosóczki Tamás főiskolai docens, orgonaművész, Nagyapáti Anna óvodapedagógus szakos hallgató, Törkő Petra óvodapedagógus szakos hallgató és Alföldi Anna tanító szakos hallgató.

Dr. Kosóczki Tamás és Nagyapáti Anna.

Törkő Petra szavalata.

Elsőéves hallgatók