A Szent László ÁMK diákjai egy szabadulószoba-jellegű program keretében ismerkedhettek meg a legnagyobb magyar feltalálókkal és találmányaikkal 2025 májusában az Eötvös József Főiskolán.
A workshop célja az volt, hogy játékos formában, élményszerűen mutassa be a magyar tudomány és innováció kiemelkedő alakjait és eredményeit.A 33 magyar találmányt felvonultató tanulási alkalmon a résztvevők csoportokba rendeződve, csapatmunkában oldottak meg különböző feladványokat, amelyekhez a kulcsot a magyar tudománytörténet egy-egy jelentős alakjának munkássága szolgáltatta.
Többen is kiemelték, hogy meglepődtek, milyen sok mindent köszönhet a világ a magyar feltalálóknak, és hogy ezek az ismeretek más tantárgyakhoz (pl. fizika, kémia, informatika, történelem) is kapcsolhatók.
A program hatékonyan ötvözte az oktatást a modern pedagógiai módszerekkel, így hozzájárulva a tanulók motivációjának növeléséhez és tudásuk bővítéséhez.
A foglalkozást Szűcsné Tóth Zsuzsanna, a főiskola oktatója vezette. A középiskolás diákokat Pallaginé Pópé Mónika Éva tanárnő kísérte.
A műhelymunkán bemutatott feltalálók és találmányaik:
Szent-Györgyi Albert – C-vitamin (1937)
Semmelweis Ignác – kézfertőtlenítés (1847)
Irinyi János – gyufa (1836)
Szilvay Kornél – poroltó (1928)
Jedlik Ányos – dinamó, szódavíz (1861)
Puskás Tivadar – telefonhírmondó 1893)
Bródy Imre – hosszú élettartamú villanykörte (1930)
Telkes Mária – napenergia (1948)
Zipernowsky-Déri-Bláthy – transzformátor (1885)
Kandó Kálmán – villanymozdony (1902)
Rubik Ernő – Rubik-kocka (1975)
Bíró László – golyóstoll (1938)
Gábor Dénes – hologram 1947)
Asbóth Oszkár – helikopter elődje (1928)
Schwarz Dávid – léghajó (1897)
Fonó Albert – sugárhajtású repülőgép (jet) (1932)
Kármán Tódor – rakétatechnológia
Pavlics Ferenc – holdjáró (1971)
Bánki Donát-Csonka János – porlasztó (1892)
Galamb József – Ford T-modell, sebváltó (1908)
Szilárd Leó – atomenergia (1936)
Teller Ede – hidrogénbomba (1952)
Wigner Jenő – maghasadás (1963)
Eötvös Loránd – Eötvös-inga
Gergely Péter – földrengésbiztos épületek (1964)
Tihanyi Kálmán – televízió (1926)
Mihály Dénes – hangosfilm (1922)
Mihályi József – automata fényképezőgép (1939)
Dr. Riszdorfer Ödön – filmfelvevő (1935)
Neumann János – számítógép (1952)
Goldmark Péter Károly – hanglemez (1948)
Jánosi Marcell – floppy lemez
Simonyi Károly – Excel, Word (1985)