Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Nagysikerű gólyabál

Az Eötvös József Főiskola október 4-én rendezte meg a tanév kitüntetett eseményét, a gólyabált. A nagyszabású rendezvényre a Hallgatói Önkormányzat tagjai kifogástalan hangulatot varázsoltak, a főiskola közössége klasszikus báli keretek között szórakozhatott.

Gólyabál 2023

A megjelent hallgatókat és vendégeiket Égi Csenge HÖK elnök köszöntötte, majd dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor fejezte ki jókívánságait beszédében. 

Gólyabál 2023

A bálozók a vacsora után számos programnak és meglepetésnek örvendhettek. A szervezők videót vetítettek le a gólyatáborról és névre szóló okleveleket adtak át a főiskola új polgárainak a táborban való részvételükért. Az est fénypontja az elsőévesek táncbemutatója volt, melyre hetek óta lelkesen készültek. A koreográfiát betanította: Kettinger Viktória, horvát nemzetiségi tanító szakos hallgató. Munkáját ezúton is köszönjük!

Gólyabál 2023

A bálkirály- és bálkirálynő-választás eredményhirdetését mindenki izgatottan várta. A szavazatok alapján a 2023. évi gólyabálon az Eötvös József Főiskola bálkirálynője Pálfi Lorina óvodapedagógus szakos hallgató, míg bálkirálya Horváth Huba Barna gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató lett.

Gólyabál 2023

Az év Vezérkorsó díját Sárosi Bence, II. évfolyamos gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató kapta. 

Gólyabál 2023

Éjfélkor tombolasorsolás következett értékes nyereményekkel, majd a táncparkett ördögei egészen a hajnali órákig ropták a táncot. A talpalávalót a ColorBand zenekar szolgáltatta.

Gólyabál 2023

Képgaléria

Címkék