Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Nyári Akadémiák az EJF-en

megnyitó

Az Eötvös József Főiskola Nemzetiségi és Idegen Nyelvi Intézete 27. alkalommal rendezte meg a német óvodapedagógusoknak, illetve tanítóknak szóló Nyári Akadémiáját, melyet június 25-27. között tartottak.

A rendezvény fővédnöke Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő volt. A megnyitó, ami a II. Horvát Akadémiával közösen zajlott, három nyelven folyt, a köszöntők összefoglalóját két nyelven olvashatták kivetítve a megjelentek. A rendezvény elején Dr. Manz Adelheid, a Nemzetiségi és Idegen Nyelvi Intézet igazgatója mondta el köszöntő gondolatait, majd beszédet mondott Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor, Csubákné Besesek Andrea, Baja Város alpolgármestere, Drago Horvat pécsi horvát főkonzul, Prof. Dr. sc. Emina Berbić Kolar az eszéki J.J. Strossmayer Egyetem képviseletében, Univ.-Prof. HR MMag. DDr. Erwin Rauscher, a Niederösterrechi Pedagógusképző Főiskola rektora, Dr. Hans-Jürgen Wagner a Ludwigsburgi Pedagógusképző Főiskola képviseletében, valamint Ivana Matić, a főiskola horvát anyanyelvi lektora. Az akadémia ideje alatt tartalmas előadások, izgalmas workshopok várták a résztvevőket.

Reméljük, hogy élményekben gazdag programokkal, ismeretekkel tért mindenki haza.

Fotók a német akadémiáról ITT.

Fotók a horvát akadémiáról ITT.