Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Szakképzésből a felsőoktatásba

Együttműködési megállapodást kötött az Eötvös József Főiskola a Bajai Szakképzési Centrummal és intézményével, a Türr István Technikummal 2023. január 26-án.

Az együttműködő felek.

Az intézmények közös célja a főiskolai és az oktatási ágazathoz kapcsolódó technikusi képzési tartalmak összehangolása, amelyet az okleveles technikusképzés elindításával biztosítanak, így támogatva a szakképzésben tanuló diákok továbbtanulását, valamint azt, hogy Baján és térségében tartsák őket. 

A megújult szakképzési rendszer egyik eleme az okleveles technikusképzés. Valterné Pataki Gabriella a Bajai Szakképzési Centrum főigazgatója kiemelte: ezzel a képzéstípussal is szeretnénk megerősíteni a jó kapcsolatunkat a főiskolával. Diákjaink a végzést követően az okleveles technikus bizonyítvánnyal a kezükben eldönthetik, hogy munkába állnak vagy élve a kreditbeszámítás lehetőségével, folytatják tanulmányaikat a főiskolán. 

Felek az okleveles technikusképzés képzési programját, illetve a kreditbeszámíthatóságot és az egyéb feltételeket együtt dolgozzák ki. A megállapodásban a partnerek azt is rögzítették, hogy a szakmai oktatás szervezése során együttműködnek, illetve közös tananyagfejlesztést valósítanak meg.

Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor elmondta: az együttműködésnek köszönhetően a diákok úgy léphetnek majd be a felsőoktatásba, hogy olyan tudással, kompetenciával rendelkeznek, ami komoly előnyhöz juttathatja őket. Hangsúlyozta: az okleveles technikusképzés nyújtotta többletpontok segítségével a diákok könnyebben nyerhetnek majd felvételt a főiskola pedagógusszakjaira.

Az eseményen jelen volt dr. Paska Mihály, az Eötvös József Főiskola kancellárja; Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum kancellárja és Bor Katalin, a Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum igazgatója.

Az együttműködési megállapodás aláírása.
Fotó forrása: www.bajahangja.hu (Készítette: Kelemen Áron)