Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Szakmai látogatás Jagodinában

Az Erasmus+ mobilitási program keretében 2023. május 12-17. között dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor, dr. Kiss Zoltán és dr. Póla Péter intézetigazgatók, valamint Pajrok Andor nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátor a Kragujevaci Egyetem Jagodinai Pedagógusképző Karára látogattak el.

A főiskola képviselői a szakmai látogatáson.

Az Erasmus+ mobilitási program az oktatási tevékenység mellett lehetőséget biztosított, hogy a fogadó intézmény vezetőivel és oktatóival is találkozzanak. A kar vezetője, dr. Jovanovic Violeta dékán asszony felvázolta az egyetem jövőbeni terveit, célkitűzéseit, majd a fejlesztésként megjelölt irányvonalak mentén megfogalmazta az intézmények közötti együttműködés lehetőségeit. Dékán asszony a kreatív pedagógia elkötelezett képviselője, így a két intézmény közötti összefogást is ezen szakmai mederbe terelné. Elmondása szerint a közeljövőben több nemzetközi pályázatot beadnak, amelyek megvalósításában számítanak az EJF partnerségére.

Pajrok Andor előadása  Nemzetközi Erasmus Héten.

Mivel a kiutazás időpontja egybeesett a fogadó fél által szervezett Nemzetközi Erasmus Hét programjával, így a mobilitás lehetőséget adott, hogy Pajrok Andor széles körben ismertesse a főiskola képzési portfólióját, ezzel is öregbítve intézményünk hírnevét.