Az EJF német nemzetiségi tanító szakos hallgatói szakmai napon vettek részt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskolában 2024. november 27-én.
A rendkívül színes program keretein belül a hallgatók matematika, német nyelv és népismeret órákat látogattak meg, emellett két módszertani workshopon megismerkedhettek Polgár Judit Sakkpalota képességfejlesztő programjával, valamint a Lego-robotépítés rejtelmeibe is betekintést nyertek.
Délután dr. Bechtel Helmut tanár úr – aki az EJF-en és a meglátogatott intézményben is tanít – tartott tárlatvezetést a Bonyhádi Evangélikus Gyűjteményben, ahol a hallgatók ritka és régi könyveket is a kezükbe vehettek. A program városismereti sétával zárult, ahol a csoport a város német emlékműveit tekintette meg.
Ezúton is köszönjük a szíves fogadtatást a Bomyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola vezetésének és a hallgatókat az óráikon befogadó tanítóknak, valamint dr. Bechtel Helmutnak a szervezést.
Az Eötvös József Főiskoláról a hallgatókat Gál Márta és Putterer Elisabeth oktatók kísérték.