Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Út a sikeres vállalkozás indításához

A főiskola Gazdálkodási Intézetének közgazdászhallgatói részt vesznek a Hungarian Startup University Programban (HSUP). Az EJF csapata 2024. május 7-én „Hallgatóktól-hallgatóknak: első lépések egy sikeres vállalkozás felé" címmel mutatták be azt a projektet, amelyen a teljes második félév során dolgoztak.  

HSUP rendezvény

A program célja az volt, hogy segítsen azoknak a hallgatóknak megtenni az első lépéseket, akik a későbbiekben vállalkozást szeretnének indítani. A háromfős csapat ötletgazdája Sárosi Bence, II. évfolyamos gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató, csapattársai Horváth Petra és Szabó Szabolcs, II. évfolyamos gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók. A leendő közgazdászok profi prezentációjukban bemutatták a 2023/2024-es tanév felépítését, beszámoltak az ötletük kibontásának lépéseiről és egy kerekasztal-beszélgetés keretében megosztották tapasztalataikat. 

HSUP rendezvény

Az előadás után a hallgatókat vendégül láttuk, a közös pizzázás alatt kötetlenebbül is lehetőségünk adódott beszélgetni.

HSUP rendezvény

A csapat küldetése, hogy júniusban megmérettesse magát több mint 100 másik csapattal együtt a HSUP által szervezett online DEMO DAY-en, ahol a legjobb együttesek tagonként 1 millió forintos fődíjban részesülhetnek vállalkozásuk elindításához.

HSUP rendezvény

Sok sikert kívánunk hallgatóinknak a továbbiakban!

HSUP rendezvény

HSUP logó  NIÜ logó      NKFIH logó

A STARTUP-2024-HSUP-022 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.

Címkék