Újra megnyitotta kapuit az Eötvös József Főiskola a felvételiző középiskolások előtt, december 7-én ismét sokan látogattak el az intézmény nyílt napjára. A rendezvényen több mint száz középiskolás, mellettük szülők, pedagógusok ismerték meg a főiskolát és képzési palettáját, a 2024-es felvételi eljárás változásait.
A megjelenteket dr. Szőcs Krisztina, intézetigazgató, főiskolai docens köszöntötte. Nyílt napunk kiváló lehetőséget kínál a leendő hallgatóknak arra, hogy első kézből informálódjanak, ízelítőt kapjanak főiskolánk szellemiségéből, hangulatából. Örömteli, hogy érdeklődnek irántunk, reméljük, sokukkal találkozhatunk jövő szeptemberben az EJF-en – mondta.
Ladányi Éva, tanársegéd a pedagógusszakokat, míg dr. Póla Péter, intézetigazgató, főiskolai tanár a gazdasági szakokat mutatta be. Az oktatók tájékoztatást nyújtottak arról is, hogy az Eötvös József Főiskolára jelentkezők milyen tevékenységekért vagy eseményeken való részvételért kaphatnak plusz pontot a felvételi eljárás során. Az alkalmassági vizsga követelményeit Bakacsi Zita, mesteroktató és dr. Kiss Zoltán, intézetigazgató, főiskolai tanár részletezte a pedagógusképzésekre jelentkezőknek.
Égi Csenge, HÖK elnök a hallgatói életről beszélt. Kiemelte: a főiskolán a tanév során számos kulturális és sporteseményt szervezünk, ugyanakkor Baja városa is megannyi kikapcsolódási lehetőséget tartogat a fiataloknak.
A közösségi térben felállított standokon a szakok mellett a Hallgatói Önkormányzat, a Sportiroda, valamint a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda várta a diákokat. A nyílt napon a Mikulás is tiszteletét tette, szaloncukrot osztogatott.
A programot bemutató órák színesítették, a kíváncsiskodók betekinthettek a főiskola mindennapjaiba, találkozhattak a képzések hallgatóival és oktatóival is.
Az EJF 2024-ben még két alkalommal várja a felvételizőket: január 10-én és február 1-jén.