Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Nyári Akadémia a pedagógusok szakmai fejlődéséért

Az Eötvös József Főiskola Nemzetiségi és Idegen Nyelvi Intézete 31. alkalommal hirdetett Nyári Akadémiát német és horvát nemzetiségi, illetve angol szakos tanítóknak, óvodapedagógusoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak. 

31. Nyári Akadémia az EJF-en

A vakáció nemcsak a gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak is megkezdődött, ennek ellenére a főiskola megtelt a szakmai továbbképzésre érkező tanítókkal, tanárokkal, óvodapedagógusokkal, a pedagógusképzésben résztvevő hallgatókkal 2024. június 24-én. 

31. Nyári Akadémia az EJF-en

A rendezvényt dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya, az Eötvös József Főiskola rektora nyitotta meg. A köszöntőt követően Prievara Tibor nyelvtanár, a digitális oktatás magyar úttörője, a TanárBlog egyik alapítója tartott plenáris előadást Mesterséges intelligencia a nyelvtanításban címmel.

31. Nyári Akadémia az EJF-en

A mesterséges intelligencia a nyelvoktatásban is egyre nagyobb szerepet játszik, az MI-alapú nyelvtanulási platformok, az alkalmazások segítséget nyújthatnak a tanulók számára, még hatékonyabbá tehetik a nyelvoktatást. Az előadás során a résztvevők áttekintést kaptak arról, hogy a mesterséges intelligencia hogyan hasznosítható a nyelvtanítás területén, gyakorlati példákon bemutatva az AI által kínált lehetséges előnyöket.

31. Nyári Akadémia az EJF-en

A tartalmas délelőtti plenáris előadás után négy szekcióban hangzottak el különböző témájú előadások, amelyek révén a jelenlévők motiváló, a gyakorlatban is jól alkalmazható tudással bővíthették módszertani kultúrájukat, pedagógiai ismereteiket. 

31. Nyári Akadémia az EJF-en

A szekcióprogramok keretében a német nemzetiségi tanítók és óvodapedagógusok Baja belvárosában ralliztak, miközben egy Igaz vagy hamis kvízt töltöttek ki remek szórakozást biztosítva a barangolóknak.

31. Nyári Akadémia az EJF-en

A városi túrát táncház követte, a megjelentek német nemzetiségi gyermektáncokat tanulhattak Szauter Terézia vezetésével. Harmonikán Emmert József játszott. A helyszínen szakmai anyagok vásárlására is lehetőség volt.

31. Nyári Akadémia az EJF-en

Köszönjük minden kedves résztvevőnek és kiállítónak, hogy érdeklődésükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Jövőre ismét találkozunk!

Címkék