Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Zenétől volt hangos a főiskola épülete

Az Eötvös József Főiskola a tavasz igazi nyitányaként hangulatos koncerttel ajándékozta meg hallgatóit, oktatóit és dolgozóit 2025. április 15-én. A közönség a műsor első részében három szólódarabot hallhatott, majd a főiskola vegyeskara lépett fel.

Tavaszi hangverseny az EJF-en.

Pernyés Bernadett, II. évfolyamos tanító szakos hallgató Christian Friedrich Daniel Schubart A pisztráng című versét énekelte el, melyet Franz Schubert 1817-ben komponált. A szólóprodukcióban megelevenedő fürge pisztráng elfogásának történetét a közönség örömmel fogadta.

Tavaszi hangverseny az EJF-en.

A műsor folytatásában hangszerek szólaltak meg: Ács Lilien, I. évfolyamos tanító szakos hallgató, a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendéke fuvolázott (tanára Szalay Gyöngyvér); Kontár Kristóf, I. évfolyamos tanító szakos hallgató harmonikán játszott. A fuvola finom, légies hangja, valamint a harmonika lendületes, mégis érzelmekkel teli játéka nem mindennapi légkört varázsolt az előadóterembe.

Tavaszi hangverseny az EJF-en.

A hangverseny további különleges pillanatait a főiskola vegyeskara biztosította. A kórusmuzsika kedvelői olyan ritkábban hallható, rövidebb művekben gyönyörködhettek, melyek elsősorban a tavaszt, az újjáéledő természet szépségeit és a szerelmet mutatták be. A kórus lelkes előadásmódja és a gondosan válogatott darabok maradandó élményt nyújtottak a jelenlévők számára.

Tavaszi hangverseny az EJF-en.

Vezényelt Bakacsi Zita, mesteroktató és dr. Kosóczki Tamás, főiskolai docens, aki zongorán is közreműködött, valamint a műsort szerkesztette.

Tavaszi hangverseny az EJF-en.

A tavaszi koncert igazi zenei felfrissülést hozott az intézménybe, illetve az előadás a főiskola kulturális sokszínűségére irányította a figyelmet.

Tavaszi hangverseny az EJF-en.

Köszönjük!

Tavaszi hangverseny az EJF-en.