Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Segítség a pályaválasztáshoz: nyílt nap az Eötvös József Főiskolán

Az Eötvös József Főiskola az új év kezdetén, január 7-én újabb nyílt napot tartott az intézmény aulájában, ahol nagy számban jelentek meg a továbbtanulás előtt álló középiskolások és kísérőik.

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

A rendezvényt dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a nyílt nap célja, hogy átfogó képet adjon a főiskola képzési kínálatáról, az intézmény által nyújtott lehetőségekről, valamint a hallgatói mindennapokról. 

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

A pedagógusképzésekről és a felvételi eljárás általános tudnivalóiról Ladányi Éva tanársegéd osztott meg fontos információkat. Elhangzott, hogy az EJF a 2026-os felvételi eljárásban sem kér emelt szintű érettségit, minden szak esetében elfogadja a középszintű érettségi vizsgatárgyak eredményeit. Minimumponthatárt az intézmény előzetesen nem határoz meg; a 100 intézményi többletpont akár motivációs beszélgetéssel is megszerezhető.

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

A tanító, óvodapedagógus, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokra jelentkezők az alkalmassági vizsga követelményeiről Ladányi Éva tanársegédtől, Bakacsi Zita mesteroktatótól és dr. Kiss Zoltán főiskolai tanártól kaptak információt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a főiskola január 20-án előalkalmassági vizsgát szervez: azoknak a felvételizőknek, akik ezen sikeresen részt vesznek, már nem kell megjelenniük a májusi kötelező alkalmassági vizsgán.

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

A gazdasági képzésekről dr. Póla Péter főiskolai tanár, a Gazdálkodási Intézet igazgatója adott részletes ismertetést. 

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

A hallgatói élet bemutatása sem maradt el: Horváth Balázs, a Hallgatói Önkormányzat elnöke beszélt a főiskolai közösségi életről, a szabadidős és közösségépítő programokról. 

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

Az eseményen valamennyi képzés képviseltette magát, az előadásokat követően a résztvevők kötetlen formában tehették fel kérdéseiket a főiskola oktatóinak a standoknál és a nyílt órákon.

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

Az Eötvös József Főiskola Miskolczy Szakkollégiuma tavaly novemberben kvíz- és csapatversenyt hirdetett középiskolások számára, amelynek ünnepélyes eredményhirdetésére szintén ezen a napon került sor. A vetélkedőn a Bajai SZC Türr István Technikum három csapata is szép eredményt ért el. A verseny célja az volt, hogy a diákok pedagógiai témakörökben mérhessék össze tudásukat, kreativitásukat, miközben közelebbről is betekintést nyernek a főiskola működésébe és képzési kínálatába. A csapatokat Pálinkásné Berger Anikó tanárnő készítette fel. 

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.

A főiskola a felvételi jelentkezési határidő előtt még egy nyílt napot szervez: 2026. január 29-én, csütörtökön 10 órától ismét szeretettel várja az érdeklődőket.

Január 7-i nyílt nap az EJF-en.
 

Címkék