Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Felvételi tájékoztatóval egybekötött nyílt nap a főiskolán

Az Eötvös József Főiskola idei beiskolázási programjának keretében 2022. november 17-én tartott első ízben nyílt napot. Sokan voltak kíváncsiak a főiskola életére, a 2023-as felvételi eljárásban meghirdetett szakokra.

Sikeres Nyílt nap a főiskolán.

Az összesereglett diákokat, tanárokat és szülőket dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor köszöntötte. Rendezvényünk célja, hogy a diákoknak bemutassuk az intézmény nyújtotta lehetőségeket, a képzéseket, valamint a felsőoktatási felvételi rendszer új változásait - mondta el a rektor. Kiemelte: „A tapasztalataink és a korábbi résztvevők visszajelzései szerint a nyílt napokon való részvétel nagyban hozzájárul főiskolánk megismeréséhez, a megfelelő képzés kiválasztásához, majd a sikeres felvételhez. Ez egy olyan egyedülálló lehetőség, amely során az érettségi előtt állók bepillantást nyerhetnek egy tanítási napba, megismerhetik a pedagógus és gazdasági szakokon az órák jellegét és oktatóinkat.”

Sokan érdeklődtek az EJF iránt.

A látogatók az intézmény aulájában részletes tájékoztatást kaptak. Elhangzott: a 2023-tól életbe lépő felvételi változások kedveznek az Eötvös József Főiskolára jelentkezőknek. A 2023-as felvételi eljárásban nálunk az emelt szintű érettségi kötelezettsége megszűnik, az érettségi vizsgatárgy(ak) középszintű eredményét minden szak esetében elfogadjuk. Nem lesz minimumponthatár, ugyanakkor az eddigi 500 pontos felvételi rendszer megmarad. A 2023. évi felvételi eljárásban a pontszámítás még a korábbi évek gyakorlatának megfelelően történik.

Ladányi Éva tájékoztatója.

A pedagógusképzésekről és az általános tudnivalókról Ladányi Éva főiskola tanársegéd; a gazdasági képzésekről dr. Póla Péter főiskolai tanár, a Gazdálkodási Intézet igazgatója tájékoztatta a hallgatóságot.

Dr. Póla Péter előadása.

A tanító, óvodapedagógus, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokra felvételizőket Bakacsi Zita mesteroktató és dr. Kiss Zoltán főiskolai tanár informálta az alkalmassági vizsga követelményeiről. Elmondták: a főiskola január 25-én előalkalmassági vizsgát szervez. Azoknak a felvételizőknek, akik sikeres előalkalmassági vizsgát tesznek, már nem kell megjelenniük a májusi kötelező alkalmassági vizsgán. 

Bakacsi Zita az alkalmassági vizsgáról beszélt.

A hallgatói életről Ördög Szimonetta IV. évfolyamos tanító szakos hallgató, a HÖK tagja mesélt, bemutatta, milyen szabadidős programokon vehetnek részt a főiskola polgárai. 

Ördög Szimonetta a hallgatói életről beszélt.

Az eseményen minden képzés képviseltette magát, az előadásokat követően a megjelentek szabadon kérdezhették a főiskola vezetőit, oktatóit a felállított standoknál. A program végén a középiskolások megtekinthették az érdeklődési körüknek megfelelő szaktantermeket és körbejárhatták a kollégiumot.

Az érdeklődők az aulában felállított standoknál tehették fel kérdéseiket.

A következő nyílt napra 2022. december 15-én, csütörtökön 10 órától kerül sor.

Képgaléria

Címkék