Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Ujvári János diplomadíj-pályázat

Ujvári János diplomadíj-pályázat a szellemi tulajdon védelméről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemitulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának a részeként a hivatal évtizedes múltra visszatekintő pályázatot ír ki minden évben végzős felsőoktatási hallgatók részére.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2024/25. tanév őszi félévében végzős hallgatók részére

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. 

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2023/24 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. 

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2022/23. tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. 

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2022/23 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2021/22. tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

SZTNH logó

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2020/21 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére