Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Diákhitel: fontos hír a hallgatóknak

A Diákhitel Központ 2020. március 19-én hatályba léptette a 47/2020. számú kormányrendeletben foglaltaknak megfelelő törlesztési moratóriumot a fennálló diákhitelek tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31. napjáig– közölte a társaság.

diákhitel
A törlesztési moratórium a közlemény szerint kiterjed a már törlesztési szakban lévő és a moratórium alatt törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is. A törlesztési kötelezettség felfüggesztése automatikusan hatályba lépett, ahhoz külön nyilatkozatra az ügyfelek részéről nincs szükség. A jogszabályban előírt moratórium lejártáig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve a 2020. március 18. napjáig felmondott szerződéseken túl 2020. december 31. napjáig nem mond fel szerződéseket. A kormányrendeletben elrendelt moratóriumon túl a Diákhitel Központ a 2020. március 19. és 2020. december 31. között folyósított diákhitelekre is felfüggeszti a törlesztési kötelezettséget.

A Diákhitel Központ felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthetik fennálló tőke- és kamattartozásukat, a beérkező törlesztéseket a Diákhitel Központ a szokott rendnek megfelelően elszámolja. A Diákhitel Központ az önkéntes teljesítéshez sem vár el ügyfeleitől külön nyilatkozatot. Az önkéntes törlesztéseket a moratórium ideje alatt bármikor egyoldalúan fel lehet függeszteni. 

Tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet egyre több család pénzügyi lehetőségét érinti hátrányosan, a Diákhitel Központ rendkívüli intézkedésként meghosszabbítja a szabad felhasználású Diákhitel1 és a kamatmentes Diákhitel2 termékének 2020. március 16-án lejárt igénylési határidejét. Így azon hallgatók, akik 2020. március 27-ig – Neptun rendszeren keresztül, ügyfélkapus azonosítással – igénylik elektronikus formában a szabad felhasználású Diákhitel1-et, már április 15-én megkapják az igényelt, maximum 350 ezer forintos összeget. Az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók pedig a Diákhitel2 termékkel akár teljes önköltségük kifizetését is igényelhetik a meghosszabbított határidőig. 

A Diákhitel Központ személyes ügyfélszolgálata a járványügyi helyzet ideje alatt zárva tart, online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van. Az igénylést a Neptun rendszerből szükséges indítani: ügyfélkapus eléréssel a Diákhitel e-szerződés formájában, az adatlapok intézményi leadása nélkül megköthető. 

A hiteltörlesztési moratórium kapcsán felmerülő további kérdésekkel kapcsolatban a Diákhitel Központ telefonos és online ügyfélszolgálatán kérhetnek információkat, illetve a www.diakhitel.hu honlapon és a Diákhitel Központ Facebook oldalán is rendszeresen tájékoztatják az ügyfeleket.
 

Címkék