Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.

Hangos tehetségek az EJF-en

A Miskolczy Szakkollégium vers- és szövegmondó versenyt szervezett 2024. április 17-én a főiskolán.

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

A Kányádi Sándor nevével fémjelzett országos versmondó- és Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyek intézményi előválogatóját nagy érdeklődés övezte a Pedagógusképző Intézet hallgatóinak körében.

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

A tartalmas és jó hangulatú helyi versenyre tanító, óvodapedagógus, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók egyaránt jelentkeztek. A megmérettetésen összesen tizenheten vettek részt.

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

A főiskolai szintű válogatón a versengők kötelező versként Kányádi Sándor Nagyküküllő vagy az Álmodó című versek közül mondták el az egyiket szabad választás alapján. A Kazinczy-verseny helyi fordulóján egy szintén szabadon választott, 20-21. századi magyar esszét vagy szépprózai szöveget olvastak fel a pedagógusjelöltek. A bemutatott művek szerzői között szerepelt Boldizsár Ildikó, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda és Péchy Blanka.

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

A versenyzők teljesítményét szakértő zsűri bírálta. A zsűritagok: Bakonyiné dr. Kovács Bea általános rektorhelyettes, főiskolai tanár; dr. Bordás Sándor, főiskolai docens; Huszár-Samu Nóra, főiskolai tanársegéd és dr. Kanizsai Mária, főiskolai tanár számos szempont alapján értékelte a produkciókat. Figyelték többek között az előadók artikulációját, beszédritmusát, kiejtését, hangsúlyozását, szövegértelmezését, és azt is, hogy miként tudják a közönséget megszólítani. 

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

A hallgatókat felkészítette és a rendezvényt szervezte Ladányi Éva, főiskolai tanársegéd.

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

Köszönjük a résztvevő hallgatók lelkes felkészülését! Gratulálunk a győzteseknek!
Az országos döntőkön sikeres szereplést kívánunk!

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

Eredmények

Kányádi Sándor versmondó verseny
I. helyezett: Kanta Anett, I. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgató
II. helyezett: Schwartz Kata, II. évfolyamos csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgató
III. helyezett: Bagdi Flóra Réka, I. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgató
Különdíjas: Milaskity Vanessza, I. évfolyamos cigány/roma nemzetiségi tanító szakos hallgató

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program

Szép magyar beszéd verseny
I. helyezett: Trszkity Flóra, III. évfolyamos tanító szakos hallgató
II. helyezett: Tóth Éva, II. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgató
III. helyezett: Rablánszky Gitta, III. évfolyamos német nemzetiségi tanító szakos hallgató

Hangos tehetségek - szakkollégiumi program