Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.
A pályázók köre
A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2024-25. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.
A pályázat tartalma
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.
A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.
A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.
Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra. Mindazonáltal, ha a diplomamunka, illetve szakdolgozat tárgya olyan alkotómunka eredménye, amely több kategóriát is érint, a pályázatnak a releváns oltalmi formák mindegyikével kapcsolatban tartalmaznia kell az elemző vizsgálatot. Ilyen esetben az értékelés kiterjed az oltalmi formák közötti összefüggések ismeretére is. Az SZTNH – indokolt esetben – jogosult a diplomamunkát a hallgató által megjelölt kategóriától eltérően is besorolni.
A pályázati díj összege és annak elbírálása
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
- első díj 250 000 Ft,
- második díj 200 000 Ft,
- harmadik díj 150 000 Ft.
A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.
A pályázati díj elnyerésének feltételei
1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.
A pályázat menete
1. A pályázati szándék jelzése a központi ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu pályázati email címen az alábbi adatokkal a regisztrációs határidőig:
a pályázó adatai: neve, email címe, képző intézményének neve, a kar megjelölésével,
a diploma/szakdolgozat címe és rövid vázlata,
annak megjelölése, hogy milyen szellemitulajdon-védelmi kategóriában kíván indulni és milyen szellemitulajdon-védelmi témában vizsgálja meg a dolgozatának tartalmát.
2. A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.
3. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat elkészítése és leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.
Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kérjük leadni a központi pályázati email címre. Minden, a pályázatot érintő kérdésben a központi pályázati email címen kérhető bővebb felvilágosítás.
A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap.
Határidők
A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. december 2.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2025. március 21.
A 2024/25. tanév tavaszi félévben végzős hallgatók pályázatainak értékelése a tanév őszi félévében végzős hallgatók számára kiírt pályázatokkal együtt történik. Minden hallgató 2025. szeptember 30-ig tájékoztatást kap pályázata eredményéről.
A díjak átadása
A díjak átadására az SZTNH székházában kerül sor ünnepélyes keretek között. A pályázati díjak átutalása a nyertes pályázóknak a díjátadóval egy időben történik. A díjátadó ünnepségre minden pályázó hallgató meghívást kap.
Budapest, 2024. október
Bővebb információ: https://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat