Szakértelem, gyakorlat és életre szóló kapcsolatok 1870 óta.
A SZÉCHENYI 2020 programból megvalósuló projektekről az alábbi képre kattintva tudhat meg többet.

Széchenyi 220 logója

 

Office365 logó - fehér

  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

Jelentkezés motivációs beszélgetésre

 
Jelentkezési határidő: 2025. május 18. éjfél

Széchenyi2020 logó - ESBA

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2021/22. tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

SZTNH logó

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

Emberi kiállítás a Kortárs Galériában

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg február 17-én Harmath István szobrászművész kiállítása az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában.

Harmath István kiállítása az EJF Kortárs Galériájában.

Dr. Marczin István a galéria kurátora köszöntötte a megjelenteket, majd a tárlatot N. Kovács Zita művészettörténész nyitotta meg, aki beszédében az alkotó munkásságát méltatta. 

Újabb előalkalmassági vizsgára vártuk a leendő pedagógushallgatókat

Az Eötvös József Főiskola február 9-én második alkalommal szervezett előalkalmassági vizsgát.

Előalkalmassági vizsga február 9-én.

A felvételi eljárás részeként a pedagóguspályára jelentkezőknek alkalmassági vizsgán kell részt venniük. A vizsgálat célja, hogy a pedagógushallgató-jelölttel való személyes találkozás során megállapíthassuk, hogy a jelentkező alkalmas-e a pedagógusszakma gyakorlására.