Teljesítmény alapú ösztöndíjak
Rektori ösztöndíj
Az Eötvös József Főiskola rektori ösztöndíjpályázatot hirdet a 2024. évi általános és pótfelvételi eljárásban felvételizők legjobbjai számára.
További információ ide kattintva olvasható.
Tanulmányi ösztöndíj
A tanulmányi ösztöndíj egy tanulmányi félév időtartamára adható. Tanulmányi ösztöndíjban az államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatók legfeljebb 50%-a részesülhet oly módon, hogy az egyes hallgatóknak megállapított tanulmányi ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva öt százalékának megfelelő összeget. Az 50%-os keretet szakonként és évfolyamonként kell meghatározni. A Főiskolára első alkalommal beiratkozott hallgató a beiratkozást követő első képzési időszakban tanulmányi ösztöndíjban nem részesülhet. A tanulmányi ösztöndíj mértékének és az odaítélés feltételeinek meghatározása a Diákjóléti Bizottság hatásköre.
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
A köztársasági ösztöndíjat egy teljes tanév (10 hónap) időtartamára lehet elnyerni. A köztársasági ösztöndíj havi összege megegyezik a költségvetési törvényben e jogcímen megállapított összeg egy tizedével. Köztársasági ösztöndíjban az az alapképzésben részt vevő hallgató részesülhet, aki adott vagy korábbi tanulmányai során két félévre bejelentkezett, legalább 55 kreditpontot ért el és kiemelkedő tanulmányi munkát végzett. Az adott tanévre elnyert köztársasági ösztöndíj csak az adott tanévben folyósítható.
Főiskolai szakmai, tudományos
A Diákjóléti Bizottság a hallgatók számára a tantervi követelményeken túlmutató, adott szakmai és tudományos feladat ellátására valamint a teljesített szakmai és tudományos teljesítmény díjazására pályázatot írhat ki. Szakmai és tudományos ösztöndíjban részesülhet a teljes idejű alapképzésben illetve felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgató. A szakmai és tudományos ösztöndíj nem kötelező juttatás.
Közéleti ösztöndíj
Közéleti ösztöndíjra az a hallgató jogosult, aki a Hallgatói Önkormányzat és a Főiskola közéleti tevékenységében, munkájában nagy segítséget nyújt. A közéleti ösztöndíj pályázat alapján, meghatározott időre, de legfeljebb öt hónapra, havi rendszerességgel, egyéb esetekben félévente folyósított juttatás. A Hallgatói Önkormányzat tisztségviselői szintén jogosultak a közéleti ösztöndíj pályázat benyújtására, amennyiben ilyen ösztöndíjban részesülni kívánnak a közösségért végzett tevékenységük alapján. A közéleti ösztöndíj nem kötelező juttatás.
Szociális alapú ösztöndíjak:
Rendszeres szociális ösztöndíj
A rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján egy tanulmányi félévre biztosított, havonta folyósított juttatás. A rendszeres szociális ösztöndíj elnyerésére irányuló pályázatokat (a szükséges igazolásokkal és dokumentumokkal együtt) a Diákjóléti Bizottságnak kell benyújtani.
Rendkívüli szociális ösztöndíj
A rendkívüli szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete váratlan romlásának kiegyenlítésére folyósított egyszeri juttatás. Rendkívüli szociális ösztöndíjban a hallgató kérelme alapján részesülhet. A beérkezett hallgatói kérelmekről legalább havonta egyszer döntést kell hozni. A kifizetésről a döntést követő nyolc munkanapon belül intézkedni kell.
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj főiskolai rész
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj olyan pénzbeli szociális juttatás, amely a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Ösztöndíjrendszer) adott évi fordulójához csatlakozott települési és megyei önkormányzatok által a hallgatónak adományozott szociális ösztöndíjból (a továbbiakban: önkormányzati ösztöndíjrész) és az önkormányzati ösztöndíj alapján a hallgató felsőoktatási intézményében az 51/2007. (III. 26.) Korm. Rendelet alapján megállapított szociális ösztöndíjból (a továbbiakban: intézményi ösztöndíjrész) áll. Intézményi ösztöndíjrészben részesülhetnek azok a hallgatók, akiket az állandó lakhelyük szerinti települési önkormányzat az Ösztöndíjrendszer keretében támogatásban részesített, továbbá teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben vagy felsőfokú illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja
A magyar állampolgárok számára, államilag elismert külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányokhoz segítséget nyújtó ösztöndíj nyilvános pályázati úton nyerhető el. A pályázat elbírálására a vonatkozó nemzetközi szerződések és a pályázók tanulmányi teljesítménye alapján kerül sor. A pályázatokat a Balassi Intézethez kell benyújtani, amely rangsorolja azokat. Az oktatásért felelős miniszter a rangsorolás és a (4) bekezdésben megállapított elvek alapján – szükség szerint szakértők bevonásával – dönt a pályázatokról, értesíti a pályázót, és hallgató esetén a Főiskolát is.
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek.
Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételeiről, jelentkezési módjáról a MAGYARORSZÁG KORMÁNYA weboldalán elérhető dokumentációból lehet bővebb információt szerezni.
Alaptámogatás
Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felsőfokú illetve felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy az első bejelentkezése alkalmával – kérelmére – a hallgatói normatíva 50%-ának megfelelő összegű alaptámogatásra jogosult, amennyiben a hallgató a feltételeknek megfelel.
Az ösztöndíjakról bővebben a Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzatában olvashat.
Diákjóléti Bizottság
Elnöke: Dr. Póla Péter - főiskolai tanár
Alelnöke: Horváth Petra - hallgató